A pénz ezer arca
A pénz ezer arca:
Napjainkban egyre több áru és szolgáltatás érhető el, vásárolható meg és fizethető ki interneten keresztül. Ezzel párhuzamosan a bankok és a munkaadók kínálatai is diferenciálódnak ezen a téren. Programunk célja az, hogy a középiskolai oktatókkal és a diákokkal egyaránt megismertessük a pénz és a vele való gazdálkodás különböző lehetőségeit, mellyel hozzájárulunk a fiatal generáció sikeresebb gazdálkodásához, önállósulásához, boldogulásához. A pénzzel kapcsolatos ismereteket minden esetben a hazai feltételrendszerhez igazítjuk az itteni jogi környezet figyelembevételével. A hazai lehetőségek mellett viszont felvonultatunk külföldi példákat is, amelyek az ágazat jövőbeni útját jelezhetik a tanulók számára. A program érdekes lehet minden középiskolai szakágazat számára, különösképpen a közgazdasági szakon tanulóknak és oktatóiknak, valamint a szakiskolák tanárainak és diákjainak, akik önálló gazdálkodásra készülnek fel tanulmányaik során. A program magyar és szerb nyelven készült el, nyomtatott plakát és digitális oktatási platform használatával.
A program kidolgozását és magvalósítását a Szerb Köztársaság Oktatási Minisztériuma támogatta.
A program online felülete az alábbi linken érhető el:
https://elearning.easygenerator.com/6b97f7ea-2254-4f6a-adbc-29b2cffe4a3b/